Technikum
Szakképző iskola
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntöm az oldalon a Tatabányai Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola új igazgatójaként. Az élet nagy ajándékának tartom, hogy ennek az intézménynek lehetek a vezetője, hiszen diákéveim meghatározó színtere volt, így érzelmileg erősen kötődőm hozzá. E falak között szereztem érettségi bizonyítványt és olyan szakmai alapokat, amelyek a mai napig meghatározzák a tevékenységemet. Hálával gondolok elődeimre, az intézmény korábbi vezetőire, akik rengeteget tettek az iskola sikerességéért. Az ő munkájuknak köszönhető, hogy intézményünk megszerezte jelenlegi, országosan is elismert pozícióját. Igazgatóként célom, hogy az eddigi kiváló eredmények megőrzése mellett, új lehetőségek után kutatva még magasabb szintre tudjuk emelni kollégáimmal iskolánk színvonalát. Hiszem, hogy a munkánk nyomán a KERI felkészülten és magabiztosan várhatja a XXI. század kihívásait. Kétgyermekes anyaként magam is tudom, mennyire fontos a megfelelő kommunikáció, ezért kiemelten fontosnak tartom, hogy a szülő-diák-oktató kapcsolat mindenki számára bizalommal teli és eredményes legyen!
Doktor Gabriella
igazgató
Pályaorientációs nap a KERIBEN 2023
Fontos információk:
– Pályaorientációs nap: 2023.11.20. (hétfő)
A regisztráció lezárult. Várunk mindenkit szeretettel!
Iskolával kapcsolatos legfontosabb információk
2022.Őszi Projekt bemutatók










Büszkék vagyunk rátok és gratulálunk minden osztálynak és a felkészítő tanáraitoknak!
Bányászhagyományok ápolása verseny a Keriben 2022
Eredmények megtekinthetőek a linkre kattintva:
Általános iskolák:
Bányászhagyományok_eredménytáblázat_ált
Középiskolák:
Bányászhagyományok_eredménytáblázat_közép

Kedves Szülők! Kedves Diákok!
Horváth Judit vagyok, a Tatabányai Szakképzési Centrum iskolapszichológusa.
Húsz éves szakmai tapasztalattal a hátam mögött már tudom, hogy a „módszer mi vagyunk”, a pszichológus a személyiségével dolgozik, a legfontosabb a kliensre való ráhangolódás.
Elérhetőségem, bejelentkezés:
A konzultációkhoz előzetes bejelentkezés szükséges. Időpontokat e-mail-es bejelentkezés alapján lehet kérni az alábbi elérhetőségen.
Mit csinál az iskolapszichológus
E-mail: hj.pszicho@tszc.hu

Keri Galéria újra nyit!


Duális partnereink

Duális Partnereink listája elérhető a következő linken:
KERI_szakképzési_munkaszerződés_minta
Tájékoztatás_Duális képzé_Szülői értekezlet_10. évf
A duális partnerek listája 2022.06.29-én frissült.
A táblázatban pirossal jelzett partnerek a legújabbak.
A lista folyamatosan frissül, amennyiben kérdése van kérem érdeklődjön elérhetőségeink valamelyikén.
Iskolai Közösségi Szolgálat 2022

Iskolai Közösségi Szolgálat lehetőség elérhető az alábbi partnereinknél:
Jótékonysági Szolgálatok HONLAPRA 2023
Együttmükődési megállapodás fogadó intézményekkel 2023.szeptember
Erasmus +

A Keri 5 oktatója az Erasmus+ program kereti között egy bécsi vendéglátó-turisztikai iskolában töltött 2022. októberében 6 napot, amiről a prezentációjuk mesél. A 12.B turisztika szakos tanulói ennek előzményeként a Keriről és képzéseiről készítettek a bécsiek számára bemutatkozót.
Iskolai étkeztetés menza:
2023/2024 tanév
ÉTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK új
NYILATKOZAT NORMATÍV ÉTK.KEDV.IGÉNYLÉSÉHEZ
Üdvözlettel:
Naárné Makk Antónia
menzafelelős